Mint kiderült, a Kati által hordott mókás kezeslábasok, nem csupán
-Jó napot. Segíthetek?
Elmosolyodtam én is, majd odasétáltam a pulthoz.
-Katit keresem. Én vagyok az új kisegítő.
Letette a tollat és felém, nyújtotta a kezét.
-Örvendek. Krisztina vagyok.
-Johanna.
Kezet ráztunk, s mire kölcsönösen bemutatkoztunk, az üzlet tulaja ki is sétált a raktárhelyiségből.
-Szia Hanna. Épp időben érkeztél. Hoztam neked is munkásruhát. Öltözz át, aztán nekiállunk a megrendeléseknek.
Előzőleg Kati elkérte a méreteimet, és annak megfelelő nadrágot kaptam. Méghozzá bordót. Szerinte ez a szín illett hozzám. Gyorsan felhúztam a fekete rövid ujjúm fölé, majd visszasiettem a mellékhelyiségből a raktárba.
A frissen visszakezelt virágok vázákban sorakoztak a munkapult és az emelvényeken. Nem volt idegen a látvány, és a kikészített eszközök sem.
-Itt vannak a megrendelések Katikám – lépett be hozzánk Kriszti. A főnökasszony átvett tőle négy kis cetlit.
-Hannának egyelőre kettőt adj. Két vonalas összeállítást.
Lehet, hogy még sem tetszett neki a körcsokrom? Előfordulhat. De nem küldött el. Inkább a nekem való munkát osztotta ki rám. Nem sértődtem meg, inkább hálás voltam.
Nekiálltunk a munkának, Krisztina sokszor visszafutkosott az üzlethelyiségbe, hogy újabb megrendelést vegyen fel, vagy éppen kiszolgáljon. Három napunk volt ballagásig, ezzel együtt. Ahogy sorra fogytak el a megrendelések a füzetből, egyre inkább éreztem, hogy a mai teázás Liluval, elvetélt ötlet. Örülni fogok, ha hazaérek.
Mikor legközelebb kiszaladtam a mellékhelyiségbe, gyorsan felhívtam Lilut is, hogy sűrűn bocsánatot kérve lemondjam a találkozót. Természetesen megértette.
Teltek az órák, néha pihenőt tartottunk. Teát, kávét, a gyorsétteremből ételt hoztunk.
Este nyolcra a rendelések nagy részét elkészítettük, vázába tettük, beszámoztuk és nevet írtunk rá. Tisztára olyan volt, mint otthon, csupán itt nagyobb mennyiségben.
Kati elégedetten nézett végig a munkáinkon. Ahogy szemügyre vettem a sajátjaimat, észrevettem, hogy úgy az ötödik-hatodik csokortól már egyre szebbeket készítettem. Belerázódtam.
Rendet tettünk magunk után, majd átöltöztünk.
-Merre laksz? – kérdezte Kriszti mikor Kati kulcsra zárta az üzlet ajtaját és bekapcsolta a riasztót.
-Csertőpart.
-Kocsival vagy?
-Nem. Metróval és busszal – mosolyogtam rá.
-Útba esik. Gyere, elviszlek.
-Nem akarok a terhedre lenni.
-Ugyan, ne butáskodj. Nagy segítség vagy. És mint mondtam, amúgy is útba esik. Pár utcával lakom odébb.
Engedtem hát.
*******
Egy órával később hulla fáradtan estem be a lakásba. Fájtak a lábaim, minden vágyam egy forró fürdő és a puha ágyam volt.
Amint nyitottam az ajtót, finom, fűszeres illat kúszott az orromba. A konyhából úszott felém.
-Helló – köszöntem becsukva az ajtót.
-Szia. Csak, hogy megjöttél. Eddig ott tartottak? – Robi hangját hallottam a konyhából. Benéztem hozzá. Épp a durum tésztát szűrte le. A villanytűzhelyen egy serpenyőben zöldséges paradicsommártás fortyogott. Gyorsan, már amennyire tőlem telt, oda ugrottam, hogy megkavarjam. Robi hálásan pislogott rám a gőzölgő szűrővel a kezében.
-Köszi. Kár, hogy nincs még egy kezem.
-Igen. Az evolúció kicseszett velünk.
Miután úgy ítéltem meg, hogy már biztosan nem kap alá, kimentem az előszobába és lerúgtam a cipőimet, a tarisznyámat pedig bedobtam az ágyamra.
-András?
-Hamarosan jön. Telefonált. Min mosolyogsz?
-Vacsorát főzöl?
-Olyan furcsa? Szoktam.
Kivettem a hűtőből a narancslevet és töltöttem magamnak.
-És, hogy válaszoljak első kérdésedre, igen, nem rég fejeztük be. Persze még van egy csomó, úgy, hogy holnap korábban megyek. Szombatig végeznünk kell. Ma is adtak le egy csomó megrendelést.
-Ühüm.
-Tudom, kínaiul beszélek.
-Nem, nem, … csak … – szörcsögött, és már értettem mire fel volt a hümmögés. Tésztával volt teli a szája. – Remélem éhes vagy.
-Nem utasítom vissza.
-Helyes – bólintott. András körülbelül fél óra múlva érkezik meg az edzőteremből.
-Remek, addig lefürdöm. Koszosnak érzem magam, a sok virágtól. Ezt mindig is utáltam – szagoltam meg a kezemet, aminek orrfacsaró vegyszer szaga volt.
-De legalább otthonos környezetben voltál – szólt utánam.
-Ez igaz – mondtam. Visszahajoltam a konyhaajtóba. – Ne haragudj, ha bunkó módon nem kérdeztem milyen volt a te első napod. De amíg nem fürdöm meg, nem érzem magam teljes értékű nőnek.
-Semmi gond. Nekem is van mesélni valóm, de még ráér. Fürödj meg nyugodtan.
-El sem hiszed milyen nyugodtan, fogok megfürdeni – vigyorogtam fáradtan, és már meg is csuktam magam után a fürdőszoba ajtaját.
Jótékony hatással volt rám a meleg zuhany. Csak álltam a zuhanyrózsa alatt és hagytam, hogy végig masszírozza testemet a vízsugár. A vegyszer szagtól képtelen voltam teljesen megszabadulni. De ehhez már hozzá szoktam. Otthon is mindig ez volt.
Hálóingben léptem ki a fürdőből. Robi a szobámban ült és épp a televíziót kapcsolgatta.
-Bocs, hogy bepofátlanodtam. De amilyen fáradtnak látszol, nem hinném, hogy a konyhán beszélgettél volna.
-És milyen igazad van – eldőltem az ágyon, pontosan mellé. Fejem alá púpoztam a párnáimat, és fektémből néztem fel rá. – Mesélj.
Előadta, hogy milyen kárörömmel fogadta az osztály, és, hogy már az elején kóstolgatták. Bár, mikor gitározott, csendben maradtak. Kicsit félve lépett be a terembe, de próbálta meggyőzni magát, hogy ezek is csak emberek, és nem árthatnak neki.
-Azzal győzködtem magam, hogy jó alkalom lesz arra, hogy lelkileg fejlődjek.
-És mit gondolsz? Sikerülni fog?
-Egyelőre ezt még nem tudom megmondani. Ez is csak egy szerep. Ők is szerepet játszanak. Leperegnek rólam a beszólásaik.
Ahogy felnéztem rá, és az arcát vizsgálgattam, még mindig láttam rajta, hogy győzködi magát. De legalább elment, elvállata, ott maradt és nem rohant ki a teremből. Ezt meg is mondtam neki. Bár már nagyon laposakat pislogtam. Lehet, hogy nem volt túl jó ötlet, hogy lefeküdtem. Közelebb húzódtam hozzá, fejemet a felkarjához érintettem. Ő lenézett rám, felemelte a kezét és hagyta, hogy a mellkasára tegyem a fejemet. Otthonosan éreztem ott magam. Hallgattam szívének egyenletes ütemét. A pilláim egyre jobban nehezedtek.
-Igaz, a tanári szobában állítólag fogadásokat kötöttek, hogy meddig bírom odabent. Meg is lepődtek, hogy csengetés után jelentem meg.
-Biztos azt hitték, hogy a WC-ben bujkáltál – motyogtam.
-Volt ilyen tipp is. De rájöttek, hogy tévedtek. Lehet, hogy hősként fognak rám tekinteni.
-Igen, lehet – kuncogtam, közben a szempilláim lecsukódtak és végül a teljes sötétség. Többre nem emlékeztem. Csupán a kellemes testmelegre, ami körülvet, a vállamon pihenő kézre, és az arcom alatt dobogó szívre.