Döbbenet! Valaki válaszolt az önéletrajzomra! Áh! Ez nem lehet igaz. Végre! Ki is küldte? Hüm, hüm.
Elbeszélgetésre várnak holnap kettőre. Remegtem. Természetesen az izgatottságtól. Mit vegyek fel? Mit kell egy ilyen állásinterjúra felhúzni? Lilu nem beszámítható, én pedig nem tudom, mit kezdjek magammal! SEGÍTSÉÉÉÉÉG!
-Hanna, ne haragudj, hogy zavarlak, de nem volna baj, ha kicsit kérnék a samponodból? Nem hittem volna, hogy ilyen füstszagú leszek az után a söröző után.
Olyan hirtelen kaptam hátra a fejem, hogy szegény Katára ismét a frászt hoztam. Szerintem még ott ült a szememben a kétségbeesés, mert elbizonytalanodott.
-De ha nem akarod, nem kell. Majd használom Andrisét.
Végre kapcsoltam.
-Ne, ne. Nyugodtan, csak… mindegy – legyintettem.
-Gond van?
Kata bejött a szobába és megállt a fotel mellett, amiben ültem.
-Igen. Végre visszajeleztek az egyik magazintól, ahová elküldtem az önéletrajzomat.
-Ez csodás – lelkendezett a szőke lány.
-De nem tudom, hogy mit vegyek fel. Még soha sem voltam ilyen komoly állásinterjún.
Kata kihívóan mosolygott.
-Bízd csak rám magad. Mesterkézbe kerülsz.
Nos, igen. Már el is felejtettem, hogy Kata főállású divattervező. Ő biztosan tud segíteni.
*********
Három óra kellett hozzá, hogy mindent elintézzünk. Ebbe beletartozott az utazás az irodába, ahol Kata dolgozott. Menő üvegépület a betondzsungelban, közvetlenül egy négysávos kereszteződés sarkán. A tetején ott csillogott a cég neve. Természetesen világmárka! Te jó ég! Hová kerültem? Kicsit úgy éreztem magam, akár Hamupipőke, mikor a liftből kiszálltunk az alaksori raktárhelységben. Mindenütt légmentesen lezárt szekrények sorakoztak.
-Miféle hely ez? – kérdezte körbefordulva az egyik hatalmas helységben.
-Ez a raktár. Ide hozzuk a szezonból megmaradt ruhákat. Később értékesítjük, vagy átalakítjuk őket, esetleg jótékony célból felajánljuk.
-Értem. Miért hoztál ide? – a szívem a torkomban kalimpált.
Kata a homlokát ráncolva csóválta a fejét.
-Szerintem nagyon is sejted.
-Igaz – pirultam el. – Csak nem mertem belegondolni.
-Mire valók a barátok? – kérdezte és már is odalépett az egyik szürke nagy szekrényhez. Én követtem.
Nem is hittem volna, hogy a barátodnak tartasz, gondoltam.
Előszedett a táskájából ás kártyakulcsot, és végig húzta az érzékelőben. A zár pittyent egyet, majd az ajtó sóhajtva kinyílt. Ruhák sejlettek át a homályos fóliákon, különböző anyagú, színű, szabású.
-Na lássuk csak – morfondírozott félhangosan Kata.
-Te átlátod ezt az egészet? – kérdeztem hitetlenkedve.
-Természetesen. Az én, fennhatóságom alá tartozik a szállítás.
-Király.
-De még, ennyire, hogy az – és ki is emelt egy lefóliázott darabot. Lefejtegette róla a védőréteget. Egy csodás, halvány barack színű szoknyakosztüm tárult a szemeim elé. Leesett az állam. Ekrű színű harangujjú blúz volt hozzá rejtett gombokkal. Maga a kabát karcsúsított volt, a hajtókája pár árnyalattal sötétebb. A szoknya sem az a hagyományos szűkített forma. Az sosem állt jól nekem. Körte alakú nő vagyok. Vagy is, széles a csípőm és a combom, a derekam viszont egész vékony. Nekem általában az „A” vonalú szoknyák álltak jól, vagy pedig, és jelen esetben ez a helyzet állt fenn, a rakott. Hihetetlen!
-Mire föl ez a döbbenet? – tudakolta Kata csillogó szemekkel.
-Még sosem láttam olyan kosztümöt, amihez rakott szoknya volt – hebegtem.
-Elég ritka. 2008-as, tavaszi divat. Magam terveztem. Szeretném, ha ezt vennéd fel.
Oda léptem és óvatosan végig simítottam az anyagon. Lenvászon. Még az anyag is tökéletes! Elpárásodtak a szemeim.
-Igazán megtisztelő.
-Próbáld fel. Ott találsz egy kis öltözőhelyiséget – bólintott egy kis ajtóra.
Belebújtam a kosztümbe. Kicsit billegtem a tükör előtt, majd előléptem. Kata elégedetten bólintott.
-Tudtam. Mindig eltalálom az ideális ruhákat.
-Miért nem mentél öltöztetőnek?
-Mert a ruhák megtervezése ugyan annyira vonzott. És jobban is fizetett – kacsintott rám. – Lenne itt még valami. Úgy hallottam Andráséktól, hogy hamarosan itt a születésnapod – ugráltatta meg szemöldökeit.
-Az még egy jó hónap – mentegetőztem.
-Nem baj, akkor fogadd el élőajándéknak.
-Mit? A kosztümöt?
-Az nem is kérdés, hogy a kosztüm a tiéd. Komoly üzletasszony nem élhet bizniszruha nélkül! De szeretném, ha ebből a gyűjteményből is választanál valamit – mondta ellentmondást nem tűrő stílusban, majd nyitott egy másik ajtót.
Hüm, és az egyes függöny mögött….
-Te jó ég! – szaladt fel a szemöldököm a hajamig.
-Bizony.
Koktél ruhák, estélyik és kisestélyik mosolyogtak rám kacéran a fóliák alól.
Világ életemben megvesztem az alkalmi ruhákért! És most, tessék! Egy egész gyűjteményből válogathatok.
-Én… biztos… ugyan…
-De igen. Nyugodtan – bólintott Kata, s mikor látta, hogy nem merek a ruhákhoz nyúlni, maga akasztott le a csőről három különböző darabot. Az egyik egy fekete, édesvízi gyöngyökkel kivarrt, térdig érő darab volt kombiné pántokkal. A másik egy haragoszöld szatén kisestélyi, ami a hosszából ítélve a bokámat súrolta. Nyakba köthető pántjain aranyat, rubintot, zafírt és smaragdot utánzó strassz kövek csillogtak. A mellrészen pedig, ahol a kövek összeolvadtak, egy különös, gyűrűző mintát alkottak. A harmadik tetszett a legjobban. A narancs, a zafír, a zöld, a sárga, és az érett sárgabarack színekben pompázó kisestélyi olyan lengének tűnt, akár egy fátyol. Pedig nem volt átlátszó. Pántjait szintén nyakban lehetett megkötni, a hátrésze teljesen hiányzott, de elöl, majdnem kulcscsontig takart. A két pánt szalagot egy aranyozott karika rögzítette a ruhához. Bokáig ért, jobb oldalán combközépig felszabva.
-Úgy látom, döntöttél anélkül, hogy felpróbáltad volna őket – mosolygott rám Kata.
-Ez egyszerűen gyönyörű.
-Valóban, nekem is tetszik, bár nem az én munkám. A lány, aki tervezte, stílusban hasonlít rád, Talán azért szólított meg ez a ruha. Azt a címet adta neki, hogy „1001 éjszaka”.
Elmosolyodtam. Nekem is valami hasonló jutott róla eszembe.
-Organzából és selyemből készült. Nagyon drága volt a maga szezonjában.
-Ezt vegyem célzásnak, hogy inkább válasszak mást? – kérdezte kuncogva.
-A világért sem – nevetett fel Kata és a kezembe nyomta a ruhát. – Próbád csak fel.
A próba után még inkább beleszerettem ebbe az alkotásba. Csak úgy suhogott minden mozdulatomnál. Olyan volt, mintha nem is lenne rajtam semmi.
-Ha kicsit még barnulsz mellé, akkor egyszerűen tökéletes lesz.
-Igen, persze. Csupán az a kérdés, hogy mikor jön el az alkalom, amikor felvehetem – néztem magam a teljesalakot mutató tükörben.
Kata mellém állt és átölelve a vállamat, ami kicsit vicces volt, mert jóval magasabb voltam nála, megszorongatott.
-Hidd el, hamarosan. Egy ilyen ruha vonzza a jó partykat!
Próbáltam hinni neki.