Másnaposságra barátság és tea! 1.

2008 március 10. | Szerző: Joyo |

 Arra emlékszem, hogy előkerült még egy üveg valahonnan. Fogalmam sincs melyik fiókból vagy zsebükből, varázsolták elő a fiúk, minden esetre a dugó kikerült belőle, a tartalma pedig belénk. Onnantól alig emlékszem valamire. Csak foszlányokra.

Csupán a dohányzóasztalon hagyott üres üvegek, a pizzás doboz, a poharak emlékeztettek a görbe estére, no és az elgémberedett végtagjaim. Ugyanis úgy, ahogy voltam, ruhástul ájultam rá az ágyra. Ki sem húztam, meg sem vetettem. A szám ki volt száradva, és az áporodott bor íze alaposan felkavarta másnapos gyomromat. Hogy lehettem ilyen felelőtlen? Fejenként egy egész üveg?

  -Jesszusom – nyögtem egy embereset, ahogy próbáltam lemászni a sarokágyról. Nehezen ment. Kikóvályogtam a fürdőszobába. A tegnapi takarítás után szépen csillogott, de ez a ragyogás most bántotta a szememet.

Bemásztam a kádba, hogy valahogy felpofozzam magam az emlősök állapotába a zuhannyal. Sikerült is, persze, miután kicsit jobban megszaladt a kezem a hidegvíznél. Sikkantottam és káromkodtam egy cifrát. Ha lakótársaim eddig még nem tették meg, most biztosan magukhoz tértek. Nem fogtam vissza magam a kedvükért.

Miután elzártam a vizet, meg is hallottam a mocorgást.           

Köntösben, fogkefével a számban néztem ki az ajtón. András nézett rám. Arca nyúzott volt, haja zilált, markáns arcát borosta fedte. És cseppet sem jóindulattal nézett rám.  

Rá mosolyogtam. Ami elég bizarr lehetett a fogtisztító eszköz kíséretében.

  -Ha még egyszer sikoltasz, magam doblak a Dunába.

  -Neked is jó reggelt.

Felvontam egyik szemöldököm. Ő pedig hátat fordított é s magára csapta a szobája ajtaját. Az ágya recsegése jelezte, hogy visszafeküdt.

Elég nehezen indul közös életem velük. Mindegyiktől megkaptam már a magamért. Vagy ezért, vagy azért. Úgy tűnik nagyon össze, kell csiszolódnunk. Bár mind a hármunknak meg lesz a maga dolga. Nem hinném, hogy olyan sűrűn látni fogjuk egymást. De azért még is. Jobb a békesség. Még a szerelmi kapcsolatokban is vannak hullámvölgyek. Gondolom ez a lakótársi viszonyban is, fennáll.

Visszaballagtam a szobámba. Rápillantottam a telefonomra, hogy megtudjam mennyi az idő. De a számok felett ott villogott egy kis boríték. Üzenet. Ki a fene az fél kettőkor?

Lilu írt nekem. Még a főiskolán barátkoztunk össze. Csoporttársak voltunk négy évig, és egész jó barátnők. Ő már két éve felköltözött a fővárosba. Szabad akart lenni, így, amint tudott, már bútorozott is. Megbeszéltük, hogy amint beköltöztem, jelzek neki. Ez természetesen kiment a fejemből. Nem sértődött meg. Már hozzá szokott. Nyílván ezért keresett meg ő.

 

„Szia Majci! Remélem már sikerült beköltözni. Ha ráérsz, jelezz, elmehetnénk teázni. Rég beszéltünk már.”

 

Már tárcsáztam is a gyorshívóval a számát. Nem kellett sokáig várnom, alig két csengés után már fel is csendült a jól ismert régi hang.

  -Szia Majci! Merre jártál?

  -Azt hiszem ájulásig, ittam magam tegnap – mondtam lehuppanva az ágyra.

  -Azt hiszed?

  -Nem nagyon emlékszem pillanatokra – így én. – Mikortól érsz rá?

  -Akár már egy órán belül – felelte ő.

  -Hol találkozzunk? – kérdeztem. Közben bekapcsoltam a televíziót.

 Megadta a címet, én leírtam miként jutok el a teázóba, majd leraktuk Hiszen egy égész délutánunk lesz beszélgetni. Az mindig is nagyon ment nekünk.

Felkaptam egy fehér térdig érő lenvászon szoknyát, szandált és egy tengerkék, színes gyöngyökkel gazdagon hímzett tunikát. Jóval a csípőm alá ért, még is lenge volt. Nagyon szerettem. Ezt a darabot még együtt vettük főiskolás korunkban. A hajamat lazán összefontam. Enyhe sminket dobtam magamra, és a vállamra vettem a kis fonott fehér tarisznyámat. Mikor kiléptem a szobából, Robiba botlottam. Teásbögrével a kezében jött ki a konyhából. Szemei picik voltak és karikásak.

  -Szia – mosolyogtam rá. – Fel sem tűnt, hogy felkeltél.

  -Nekem igen, hogy te is – bele kortyolt a gőzölgő teába.

Azt hiszem elpirultam.

  -Ne haragudjatok. Véletlen volt.

Csak ekkor nézett végig rajtam. Jobban kinyitotta étcsokoládé szemeit.

  -Készülsz valahova?

  -Igen. Találkozóm van.

  -Még is kivel?

Ez picit számon kérőre sikeredett. Akár egy féltő testvér.

  -Lilu barátnőmmel.

  -Áh. Értem. Vigyázz magadra – már el is ballagott a szobájába. Csak néztem a csukott ajtót. Csak megszokásból mondta, vagy komolyan gondolja? Biztos csak megszokásból. Akkor megvárta volna, amíg kisétálok a lakásból. Vagy nem? És egyáltalán, miért rágódom ezen? Áh!

 Inkább kiléptem a lakásból és irány a buszmegálló! Nem volt valami közel a Teaház a Potolov Palotához.