Nő a beépítettszekrényen!

2008 március 18. | Szerző: Joyo |

 Te jó ég! Tűz van? Ja, nem. Csak a telefonom. Ki az a marha, aki ilyenkor hív? Hajnali tíz óra van. Ez akkor tudatosult bennem, mikor ránéztem az éjjeliszekrényen álló rádiós ébresztőórára. Nyögve kutakodtam a telefonom után, ami egyre követelődzőbben játszotta  AC-DC „You shook me all night” című dalát.

  -Hol a pokolban vagy már? – utáltam agresszíven ébredni, de nem tehettem mást. Ezt nehéz átfordítani. Mármint, ha az ember már így kel. Végig tapogattam az éjjeliszekrényt, magam körül az ágyat, magam alatt, hát, ha ráfeküdtem, s morogva jöttem rá, hogy a farmer nadrágom zsebében felejtettem. Kikúsztam a takaró alól, de semmi pénzért nem léptem volna le a padlóra. Addig nyújtózkodtam, amíg bírtam. Vagy is, amíg el nem értem a fotelt. Lerántottam róla a gatyát. Az, nagyot koppant a parkettán. Igen, igen, ez a telefonom volt, de még az erődemonstráció hatására sem akart elhallgatni. Nagyon kitartó volt az illető. Odaráncigáltam a ruhám, kivetem belőle a telefont és idegesen kinyitottam. Ismeretlen szám volt.

  -Fülöp Johanna, tessék.

  -Jó napot kívánok Johanna. Szabó Katalin vagyok, a Virágszép virágüzletből.

  -Óh. Jó napot – ültem fel hasizomból. Bele is szédültem a mozdulatba.

  -Emlékszik, úgy volt, hogy ma délután kettőkor találkozunk és elhozza a papírjait.

  -Igen. Valóban.

  -Sajnos közbejött egy kiszállítás. Ide tudna jönni korábban?

  -Mondjon egy időpontot, és arra ott leszek –ígértem, de kimondja már valahogy felelőtlennek tűnt. Pont én ígérgetek pontossággal kapcsolatban?

  -Remek. Akkor legyen déli tizenkettő. Eljön velem ebédelni és megbeszéljük a dolgokat. Utána, pedig visszajön velem az üzletbe és köt nekem két próbacsokrot, csak, hogy lássam milyen tehetsége, van.

Itt egy pillanatra összeugrott a gyomrom. Akkor tudatosult bennem, hogy mennyire kiestem a formámból. Reméltem, hogy nem fogok felsülni.

  -Rendben. Tizenkettőre ott leszek az üzletben – ígértem.

Ez volt a végszó. Elbúcsúztunk, én pedig magam elé meredve összecsuktam a mobil telefonom.

  -A rohadt életbe! Hogy is kell körcsokrot készíteni? Spirálisan rakom? Vagy mit is mondott apu? A francba, francba, francba! Erre miért nem gondoltam? Nekem ott kötnöm is kell!

Csak totyorogtam a szoba közepén, a telefonomat a mellemhez szorítva. Kezdtem bepánikolni.

  -Nem, nem. Nem szabad pánikolni. Húúú… mély levegő! Ez az!  Kiszív… befúj… az, az… beszív, kifúj. Jó, ügyes kislány – vállon veregettem magam, majd indultam az ajtó felé. Össze kellett kapnom magam, ha valóban oda szerettem volna érni a megbeszélt időpontra. Feltéptem az ajtót, persze nem szándékosan. Csak az idegesség miatt kapkodtam. Ezzel egyszerre két dolgot sikerült elérnem. Ad1; orrba vágtam saját magam, Ad; sikításig ijesztettem az előszobában lopakodó szőke lányt.

  Ő az előszobaszekrénynek lapította a hátát, szerintem, ha dacolhatott volna a gravitációval, még fel is mászik rá, én pedig az orrnyergemet fogva hátráltam egy lépést. Bizalmatlanul méregettem őt, ő pedig igyekezett beleolvadni az ajtóba. Nem sok sikerrel, bár nem sok ruha akadályozta benne. Egy csinos kis fekete bugyit és hozzá való csipkemelltartót viselt. Csak úgy világított körülötte hófehér bőre, arca, pedig még sápadtabb volt, ami szép lassan  kipirult. Barna szemei kezdtek zavartan ide-oda ugrálni. Ki a fene ez a csaj, és kihez tartozik. A gyomrom összeugrott. Robi és András az éjjel elmentek szórakozni. Melyikük csípte fel? Képtelen voltam elmosolyodni, és a szokásos laza énemet hozni. Mire erre ráébredtem, a lány már lefejtette magát a beépített szekrényről és próbált összerakni egy épkézláb mondatot. Vagy magyarázatot. Fogalmam sincs, az elejére nem figyeltem. Talán pont abban volt a srác neve. Basszus!

  -… tehát nem számítottam rá, hogy felébredtél. De előbb-utóbb találkoztunk volna.

Csak pislogtam rá.

  -Bocs, mit is mondtál? – fókuszáltam rá.

  -Hogy Andris azt mondta nincs az a pénz, amiért te tizenegy előtt kimászol az ágyból. Azért mertem most kijönni.

Azt a dörrenést, amit a szívemről legördülő Gellért-hegynyi szikla hallatott, szerintem még a földszinti lakók is hallották. Magam is meglepődtem, amiért megkönnyebbültem.

  -Áh. Igaza van, de ez kivételes alkalom. Hanna vagyok – nyújtottam a kezem.

  -Rácz Katalin.

Egyre inkább zavarban volt az alulöltözöttsége miatt. De azért kezet rázott velem. Nem vagyok az a pusziszkodós fajta. Ebben a szituációban  furán is nézet volna ki. Amúgy sem szeretem vadidegen emberek arcát nyalogatni, pláne, ha ők teszik velem ugyan ezt. Pff! Pláne ilyen bacilus gazdag világban. Megfelel a jól bevált kézfogás.  

  -Mi folyik itt? – dugta ki a fejét András. – Nem találod a fürdőt? Óh! Jó reggelt – nézett rám elkerekedő szemekkel. – Nem tudtam, hogy már fent vagy. Ő…

  -A barátnőd, tudom. Már bemutatkoztunk – most már tudtam mosolyogni. – Nem baj, ha én megyek elsőnek? Munkamegbeszélésem van.

 Kati megrázta a fejét és még mindig zavartan mosolyogva, kipirult arccal, bújt be András karja alatt a szobába. Ő csak mosolygott. Én, pedig viszonoztam. Majd csukódott a szobaajtó, mögöttem, pedig a fürdőszobai. Ez legalább magyarázatot ad a hajnali csörömpölésre, mocorgásra, kacarászásra, amiről azt hittem, hogy csak álmodtam. Ezek szerint még sem.

Beálltam a zuhany alá és próbáltam meggyőzni a testem, hogy most már itt az ideje, hogy működésbe lépjen. Fel kellene kelni.