Átható kék szemek és virágcsokrok

2008 március 25. | Szerző: Joyo |

 Egy fél pirítóssal a számban szaladtam a buszra, majd a metróra. Kicsit furán néztek rám a körülöttem állók, de már megszoktam. Nem vagyok furcsa. Legalább is nem tartom magam annak. Most azt kellene arra írni, hogy „Kérem én normális, vagyok, meg mondták a hangok!”. De akkora közhely lett belőle. Szépen elrágtam a „reggelim”. Az orvosom fél évvel ezelőtt közölte velem, ha nem lassítok az életemen, hamar a vizsgálóban találom magam, gyomortükrözés közben. Én pedig nem akartam csövet nyelni! Igyekeztem változtatni az életmódomon. Nem volt könnyű. Próbáltam stresszmentesen élni, de úgy érzem, az nem is él igazán, aki nem szokott idegeskedni.  Túl sok volt egy időben a gyomorsavam. Az ideg, a dührohamok. Akkortájt kezdtem jógázni és újra konditerembe járni, hogy levezessem a felgyülemlett feszültséget. Ez valahol Robi és Tamás között volt. Haszna is volt azon kívül, hogy kezdett helyrejönni a gyomrom, hajlékonyabb lettem és formásabb. És egy kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolat is jó hatással van az ember lányára.

De mióta a fővárosba jöttem, nem igazán nyúltam a jóga CD-hez és nem kerestem új edzőtermet sem. Pedig a közelünkben volt egy, nevezetesen az Örsvezér téren. Talán a megbeszélés után beiktatom oda is a vizitet, hogy lássam mi az árfolyam.

  Csak kapaszkodtam a metrón, fülembe zene szólt az MP4 lejátszómból. Nem is nagyon figyeltem a tömegre. A pirítósom morzsáit még letörölgettem a számról, azért még se szóljanak meg. Épp a Deák-teret hagytuk el, mikor ismerős illat csiklandozta meg a szaglóhámomat. Görcsbe rándult a gyomrom. Különböző képek villantak fel az agyamban. Letűnt korok udvarlói, akik mind ugyan azt a parfümöt használták. MEXX! Te jó ég! Tudtam, hogy ismerős valahonnét! Hosszú évekig őrizgettem egy kiürült üveggel az ágyam mellett. Bolondultam azért az illatért. Alig mertem balra nézni, hogy megtudjam kiből árad ez a nemi vágyat felébresztő aroma. De a kíváncsiságom erősebb volt a szemérmemnél. A szemem sarkából óvatosan rápillantottam a mellettem kapaszkodóra.

 Grafit szürke öltöny, sötétebb nyakkendő, halvány ing, lazán összefont búza szőke haj.

Oh! Basszuskulcs! Már megint! Próbáltam elbújni, arrébb mászni a tömegben, de túl sokan voltak hozzá. Még egy ott utazó öleb mancsára is sikerült rálépnem, aki a hírtelen támadás következtében fülsértően felvonyított. Erre természetesen mindenki odakapta a fejét.

  -Vak vagy? – förmedt rám a nálam fiatalabb pláza macska, aki előttem ült, majd az ölébe vette kis kedvencét, és pátyolgatni kezdte.

  -Elnézést – nyökögtem és igyekeztem nem a szőke férfira nézni.

Aki viszont engem mustrált. Biztos voltam benne, hogy elkönyvelt magában valami bénázó spinének, aki elég szétszórt ahhoz, hogy még egy kutyát se vegyen észre a metrón.

Ekkor elkövettem azt a hibát, hogy ránéztem, és a tekintetünk találkozott. Valami felcsillant a szemében, végig nézett rajtam, majd mosolyogva közelebb lépett hozzám. A parfüm illata egyre inkább az agyamig hatolt, majd az a bizsergő érzés elindult lejjebb. Valahol középtájon állhatott meg. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy egy Skorpió férfi mosolyog rám.

   -Látom most elővigyázatos volt, és lapos sarkú cipőt húzott. Csak nem félt, hogy ismét belém botlik?

Felvontam az egyik szemöldököm. Nos, igen. Skorpió, vagy Oroszlán. Rámenős, az már biztos.

  -Ne gondolja, hogy számítottam magára – válaszoltam. – Sietős a dolgom, fő a praktikusság – vontam meg a vállam.

  -Pedig már reménykedtem, hogy miattam, metrózik.

  -Hm. Úgy, mint több száz pesti.

Csak vigyorgott. Kezdődő körszakáll aranylott a szája körül a metró lámpafényében. Közelebb lépett hozzám. Úgy éreztem, ha még közelebb jön, a térdeim is gyengülni kezdenek.  Nyeltem egyet.

  -Bevallom, akár hányszor metróra szálltam, reméltem, hogy találkozom magával.

Éreztem, hogy a vér lassan az arcomba kúszik. Ez aztán remek. Elpirultam! Egy vadidegentől.

  -Ez hízelgő – magam elé bámultam, a kint futó vezetékekre.

  -Mintha azt mondta volna múltkor, ha még egyszer összefutunk, fizethetek magának egy italt. Szeretném állni. Persze, csak, ha ön is szeretné. Nem erőltetek semmit. De én nagyon örülnék neki.

 Ismét a szemeibe néztem. Azokba az átható kék szemekbe. Sűrű, hosszú világosbarna szempillák árnyékolták. A szépívű szemöldök is árnyalatnyival sötétebb volt a hajánál. Azon kaptam magam, hogy már azon gondolkodom, vajon máshol is sötétebb lehet?  Te jó ég! Ilyen rég volt?

  -Nos?

  -Rendben. Megiszom magával egy italt. De én választok helyszínt.

  -Elővigyázatosság? – vigyorgott rám.

  -Igen. Ki tudja. Lehet, hogy a baltás gyilkos nézett ki újabb áldozatául.

  -Oh, igen, és a baltámat a kézitáskámban tartom, hátha szükség van rá – ugráltatta meg szemöldökeit.

 Kuncogtam én is vele.

  -De legyen, maga választ helyszínt.

Elgondolkodtam. Vajon itt is ugyan azt az elvet kövessem, mint hajdan otthon? Ha átmegy a rostán, lehet szó újabb randiról.

  -Rendben. Legyen este nyolckor a Teapalotában. Tudja, hogy merre van?

  -Természetesen.

Őszintén meglepődtem. És ez láthatóan neki is feltűnt, mert felkacagott, tenor hangján. Megborzongatott, de jó értelemben. Meg fogom tőle este kérdezni, hogy mi a horoszkópja. Hajtott a kíváncsiság, és az is, hogy mennyire jók még az ösztöneim.

  -Miért olyan meglepő? A környéken lakom. De természetesen jártam már ott.

  -Egy jó pontja már van.

  -Csak egy?

Lefittyedt a szája. Ezen csak mosolyogtam.

  -Majd gyűjt még.

  -Majd azon leszek. Én hamarosan leszállok. Megadja a telefonszámát?

Bediktáltam neki, majd megcsörgetett.

  -Kaphatok egy nevet is ehhez a csodás teremtményhez? – nézett mélyen a szemeimbe.

  -Johannának hívnak – nyújtottam a kezem kézfogásra.

  -Hm. Éreztem, hogy a neve is különleges lesz – megfogta a kezem, de ahelyett, hogy megszorította, megfordította, és a szájához húzta. Közben mélyen a szemeimbe nézett. Egy pillanatig elfelejtettem levegőt venni. Próbáltam normálisan viselkedni, mintha a kézcsók mindennapos dolog lenne nálam, de nem lehettem túl meggyőző, mert elmosolyodott, azzal a mosolyával, ahogy csak a férfiak szoktak, mikor tudják, hogy levették a lábáról a nőt.

  -Én Krisztián vagyok.

  –A Batthyány tér következik – szólt a női géphang.

  -Óh. Nekem itt le kell szállnom – kapta fel a fejét Krisztián. – Este nyolcra már a teázóban várom. Remélem, valóban eljön.

  -Én ugyan ezt várom magától – szóltam utána, mikor már az ajtó felé furakodott.

Búcsút intettünk egymásnak. Az ajtó becsukódott, a szerelvény pedig ismét nekilódult. Én a végállomásig mentem. Ott felfutottam a Déli-pályaudvarig, majd ki az utcára. Dél múlt öt perccel. Épp zöldet kaptam, az emberek sokaságán küzdöttem át magam, hogy végre odaérjek. Szó szerint beestem a légkondicionált üzlethelyiségbe. Kati felkapta a fejét. Épp olvasott a pult mögött. Ahogy onnan láttam, a címlapon egy csakrákat ábrázoló kép volt. Igen, egyre inkább anyámat formázta.

  -El… elnézést a… késésért – lihegtem az oldalamat szorítva.

Ő az órájára pillantott.

  -Óh. Fel sem tűnt, hogy elmúlt dél.

Felvontam egyik szemöldököm. Igen, tiszta anyu.

  -Indulhatunk? – tette le a könyvet a pult alá és levette olvasó szemüvegét. Világoskék kertésznadrágban volt narancssárga rövid ujjúval.

  -Vagy előbb intézzük el a formaságokat?

  -Előbb azokat. Szeretnék nyugodtam enni – mondtam.

Először egy vonalas csokrot kötöttem miközben ott állt a pult mellett. Nem szólt bele, nem javított ki, nem grimaszolt. Még csak nem is hümmögött. Olykor oda sétált a cserepes állványhoz és elkezdte rendbe tenni őket.

Beleadtam apait-anyait, kicsit díszítgettem gyöngyökkel, vékony díszítő dróttal. Rózsát tettem bele, liliomot és különböző zöldeket. Miután kész lettem vele, ő szemügyre vette.

  -Helyes. Ezt a technikát annyira nem ismerem. De jobb, ha különböző képpen kötünk. Lássuk a körcsokrot.

Nagyot nyeltem. A körcsokor volt a mumusom. De bátran neki álltam. Tavaszi virágokat használtam. Tulipánt, fréziát, zöldeket. Nem akartam túlcifrázni.

  -Köhm. Készen van.

  -Remek. Had lássam. Hüm, hüm.

Görcsbe állt a gyomrom. De felesleges volt, tetszett neki. Egy-két szál csálén állt, de nem szólt.

  -Remek. Itt vannak a papírok?

Előkerestem a tarisznyámból a kért iratokat.

Hamarosan a Virágszép virágüzlet ideiglenes dolgozójának mondhattam magam.