Én egy birka vagyok!
2008 április 1. | Szerző: Joyo |
Másnap Robi elkerült. Nem tudtam, hogy szándékosan, vagy csak mindig 
őrlődik, hogy miként kerülje el a találkozót a volt barátnőjével?
Csak ültem a konyhában a teámat kavargatva, és azon kaptam magam, hogy ismét ráfeledkeztem a fehér rózsára. Délutánra vártak a virágboltba, hogy nekiálljunk a megrendelések elkészítésének. Nem lesz szokatlan a nagy pörgés, fel tudom venni a fordulatszámot. Szerencsére, rajtam kívül, még három szakember lesz. Én csak kisegítek.
Épp a teámat vittem be a szobámba, mikor csörgött a telefonom.
„Lilu”
A nyakamat rá, hogy a randi miatt hívott.
-Szia. Mond.
–Kérem a részleteket – szólt Lilu hangja.
Felnevettem.
-Tudtam, hogy hívni fogsz miatta.
Mindent elmondtam, még válaszoltam a kérdéseire is a végén.
–Tea este? – kérdezte végül.
-Benne vagyok. Ugyan ott?
–Még szép.
-Mikor?
–Legyen este nyolc.
-Majd igyekszem.
–Szintén.
Elbúcsúztunk, majd kinyomtam a mobilt. Ekkor nyílt a lakás ajtaja. András lépett be és csukta be maga után. Bevásárló szatyrot szorongatott.
-Szia – intettem felé.
-Nocsak. Haza estél épségben?
Körbe fordultam.
-Mint látod. Te is most értél haza.
-Ez igaz, viszont ti már ismeritek Katát – és mintha ezzel mindent megmagyarázott volna, a konyhába sétált, hogy elpakolja az élelmiszereket.
-Csak nem gondolod, hogy az első randi után bemutatom – siettem utána.
Tudtam, hogy András nem szokott belemenni a veszekedésekbe. Nekem sem állt szándékomban, de valamiért, előtört belőlem a kötekedő énem. Nem is tudtam, hogy nyomaszt valami. Egészen eddig. És ha már itt van, miért ne vezessem le rajta?
-Nézd, végre randizom, azért piszkáltatok, mert itthon ültem veletek…
-Robival, én máshol voltam.
-Ne dörgöld az orrom alá.
-Ahogy akarod – mondat és a hűtőszekrénybe tette a két doboz gyümölcslevet.
-Nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra – mellé támaszkodtam, szinte elálltam az útját. Mitől lettem ilyen feszült?
Ő rám nézett. Velem egy magas volt, így nem kellett erőlködnie.
-Ideges vagy?
-Nem! – vágtam rá, talán túlságosan határozottam.
András a szekrénybe nyúlt és kivette a zöldteát, tartalmazó dobozkámat, majd a szekrényből a teáskannát.
-Te meg mit művelsz? – kerekedtek el a szemeim.
-Teát neked.
-Nem veszed észre, hogy épp veszekedni próbálok? – beletúrtam a hajamba.
-De igen. Csak, hogy én nem szeretek veszekedni. Egy józan, értelmes vitában benne vagyok, de az észnélküli, agresszív üvöltözésben, csapkodásban, egymás hibáztatásában, nem. Fújd szépen ki magad. Nem hinném, hogy a miatt lettél ideges, mert féltettelek.
Lezuttyantam egy székre.
-Nem kell teát készítened. Mindjárt kihozom a szobámból a bögrém.
Fél perccel később a zöldteámmal a kezemben ültem felhúzott lábakkal a konyhán. András éppen tésztát főzött.
-Áruld el, mi bánt.
-Hüm? – felkaptam a fejemet.
-Látom, hogy rág valami.
-Ugyan. Semmiség.
András csípőre tette a kezét. Mióta megérkezett, most, mosolyogtam először. Mókásan festett. Kötényt kötött, amin, a „Jobban csókolok, mint főzök!” felirat állt, és a csípőre tett kezében lévő fakanálról a járólapra csepegett a sós víz. Körbe nézett, majd a gyümölcsös kosárból kiemelt egy fonnyadásban lévő golden almát.
-Látod ezt az almát?
Bólintottam.
-Te is ilyen vagy.
Összeráncoltam a homlokom.
-Mi? Sárga, kicsi és ráncos?
-Ha így folytatod, igen. A bőröd besárgul, megereszkedik, és senki sem akar majd beléd harapni. De most komolyan. Aggód-almás vagy.
-Istenem, de szar! De szar poén – de jóízűen nevettem.
-Szerinted – tette le a gyümölcsöt András. – Elárulod most már, hogy mi a baj?
-Kerül – nyögtem ki végre, mert időközben rájöttem, hogy ez nyomaszt.
András a szemeit forgatta. Hirtelen mozdulataival a fakanálról mindenfelé csepegtette a vizet.
-Nem kerül.
-Honnan veszed? – kérdeztem. – Beszélt veled? Mondott valamit? Utál? – az izmaim megfeszültek, a gyomrom diónyi csomóba ugrott, a szívem kis híján az asztalra köptem.
-Befejezted?
Vettem három mély lélegzetet, majd bólintottam.
-Nem beszéltem vele erről. De nem kerül. Szimplán dolgozik.
-Ó! – meredtem magam elé. – Nem is tudtam, hogy ma kezd.
-Felhívták az iskolából, hogy tudna e korábban kezdeni, mert az előző tanár beadta a felmondását, majd beteget jelentett. Influenza.
-Szerintem csak tele lett a töke a diákokkal – forgattam a szemeimet.
-Miért?
-Robi nem mondta? Állítólag, már a harmadik énektanárt fogyasztja az osztály.
András szája széle megrándult, de próbált továbbra is komoly képet vágni. Megköszörülte a torkát, hogy legyűrje a nevetést.
-Köhm. Szóval nem kerül – oldalra döntötte a fejét, és úgy méregetett. – Miért? Lelkiismeret-furdalás?
-Miért lenne? Csak nem szeretném, ha fújna rám a lakótársam – kortyoltam a teába. Nem akartam beszélni.
-Biztos, hogy jó volt az a randi?
-I…igen, persze.
András jobbnak látta, ha nem faggat tovább. Inkább tovább kevergette a durum tésztát. Én pedig csendesen elkortyolgattam a zöldteát. A gyomrom már nem ugrált annyira.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: