Apácánák vonulok!

2008 április 7. | Szerző: Joyo |

 -Mond csak, normális ez a srác?

Felnéztem Robira a szandálom csatja fölül. Ott állt a szobám ajtajába, két karját összefonta a mellkasa előtt.

  -Egyelőre annak látszik. De relatív az, hogy „normális”.

  -Ezt már én is kérdeztem tőle – András jelent meg barátja mögött, kezében egy tányérnyi müzlivel. Bekapta a kanalat. – Be dem bálasolt…

  -Mert még én sem tudom. Azért találkozom vele, hogy megismerjem. Nem szállnátok végre le rólam?

Összenéztek.

  -Sak béltüng.

  -Vedd ki a kanalat a szádból, András – álltam fel az ágyról és vettem a táskámat.

Hosszú, fekete nadrágot húztam szatén inggel. A hajamat felcsavartam és két díszes hajtűvel támasztottam ki. Szolid sminket dobtam magamra és virágillatú parfümöt. Ahogy elsétáltam mellettük, a szandálom miatt öt centivel fölébük magasodtam.

 Nem szóltunk egymáshoz, csak elsétáltam mellettük. Lehet, hogy ez alpári bunkóság volt, de nem akartam morogni velük. Miért féltenek? András is randizik, talán hamarosan Robi is fog, itt görcsbe ugrott egy pillanatra a gyomrom. De milyen jogon?  

Siettem a teapalotába. Krisztián már ott várt. Ugyan annál az asztalnál ült, mint múltkor. Fekete rövid ujjú inget viselt sötét farmerrel. Haja ismét varkocsba volt fonva.

Úgy tűnt már rendelt. Legalább is erről árulkodott a fekete teáscsésze és a kis feketemázas kanna. Vajon mióta várhat?

Rám nézett. Azonnal felugrott és széles mosoly terült szét az arcán, amint elindultam felé.

  -Szia szépségem – köszönt. Mikor odaértem hozzá, lehajolt és futó csókot lehelt a számra. – Hüm. Mi volt ez? – megnyalta a száját.

Kicsit zavarba jöttem. Gond van? Te jó ég!

  -Sz… szerintem egy csók.

  -Az bizony. Méghozzá édes. Muti még egyszer – ismét ráhajolt a számra, ezúttal hosszabban, mélyebben csókolt meg. Körbenyalta az ajkaimat, ízlelgetve, mormogott valamit, majd mosolyogva elengedett. – Tudtam, hogy jól választottam. Édes a csókod.

Elpirultam! Te jó ég! Valóban elpirultam.

  -Ajakbalzsam – motyogtam.

  -Sárgadinnyés – nyalta meg újra a szája szélét. – Maradhat. Tetszik.

  -Szerintem, le kellene ülnünk – mondtam csendesen. – Elég nagy feltűnést keltettünk.

  -Kizárt. Tanulj meg valamit naiv, vidéki babám, a fővárosi emberek bele vannak mélyedve a saját életükbe. Nem igen érzékelnek mást maguk körül, csak ami kapcsolatban áll velük.

  -Óh. Valóban? – közben az asztalunkhoz vezetett és kihúzta nekem a széket, majd helyet foglalt maga is.

  -Valóban.

  -Tehát – lehalkítottam a hangomat. – Ha esetleg itt szeretkeznénk az asztalon, azt sem vennék észre?

Erre már felszaladt a szemöldöke. Kiváló. Még őt is meg lehet lepni.

  -Hüm. Rád bárki felfigyelne, szerintem. Pláne meztelenül.

Hoppá! Ismét én jöttem zavarba. Már megint nagy volt a szám.

Én is rendeltem, ezúttal karamellás fekete teát. Folytattuk a beszélgetésünket.

  -Egy dolgot még nem kérdeztem meg, bár tudom, hogy egy nőtől ezt nem illik de…

  -Huszonöt – feleltem a számhoz emelve a bögrét.

  -Milyen kis fiatal vagy.

  -Ezt se mostanában hallottam – mosolyogtam.

  -Szeretnék mást is kérdezni, de az még ráér.

Kíváncsivá tett. Vajon mit? Hány barátom volt? Majd kiderül. Próbáltam türelmes lenni. De magamat ismerve, nem sokáig bírtam.

  -Bökd ki.

Ő csak nézett rám értetlenül. Pár perc és néhány téma már eltelt a megjegyzése óta.

  -Mit?

  -Mi az, amit kérdezni szeretnél tőlem. Nyugodtan bökd ki.

  -Biztos? Elég nyilvános helyen vagyunk.

  -Te mondtad, hogy az itteni emberek nem nagyon figyelnek oda másra.

  -Nos, igen.

Kicsit, mintha elgondolkodott volna. Végül erőt vett magán.

  -Tudom, hogy ez még csupán a második randink, de az est további részét a lakásomra terveztem… persze ha benne vagy. Nem kell rosszra gondolni. Nem akarok rád ugrani.

  Pedig jó lenne, gondoltam.

  -De, ha megbotránkozol rajta…

  -Azt hiszem elég felnőtt, vagyok ahhoz, hogy eldöntsem mi a jó nekem. Felnőttek vagyunk. De csak az, fog történni, amiben én is benne vagyok – halkítottam le a hangomat.

  -Ígérem.

 

**********

 

  Kocsival volt. VW Passat. A sötétben nem láttam pontosan milyen színű, de biztos, hogy sötét. Belül fekete huzatú kényelmes ülések, fekete műbőr műszerfal, CD lejátszó. Férfias illat terjengett odabent, talán az illatosító.

Fél órát autóztunk a városban, közben beszélgettünk. Főként arról, hogy miként telt az elmúlt három nap egymás nélkül.

  -Azt hiszem, jól haladok a támogatók szerzésével. Az új főnök nagyon lelkes. Terjeszkedni szeretne.

Közben leparkoltunk egy belvárosi polgári háznál. Boltíves kapu, magas ablakok, szobrok a homlokzaton. Hüm. Szép környék. Nem egy panel rengeteg. Ez a belváros.

  -Te jó ég – néztem körbe. Ilyen helyeken nagyon drága egy lakás. Jól mehet neki. Jobban, mint gondoltam.

  -Mi történt?

  -Csak… semmi. Mi a cég neve?

  -Miért érdekel? – kérdezte mosolyogva. – Nem hinném, hogy ismered.

  -Csak érdekel a munkád – feleltem.

  -Cad Map – mondta kinyitva a kaput egy négy számjegyű kóddal. Az felberregett és nagy lendülettel belökte az ajtót.

Egy pillanatra megdermedtem. Mintha jéghideg fuvallat söpört volna végig rajtam, a cégnév hallatán.

  -Mi a gond?

  -Ismerem a céget. Már, ha egyre gondolunk.

Besétáltam mellette. Végül is négy év telt el az óta. Lehet, hogy tévedek.

  -Ismered? – Krisztián őszintén csodálkozott.

Egy régi, rácsos felvonóba vezetett. Annyira meg voltam döbbenve, hogy igazából fel sem fogtam.

  -Ha ugyan arra gondolunk, már mondtam. Ki a főnök?

  -Szabó Ákos.

És bumm! Kész voltam. Ezt ő is észrevehette. Összevonta a szemöldökét. Vajon mi játszódhatott le a kék szemek mögött? Reméltem, hogy annyiban hagyja, de nem volt szerencsém.

  -Ismered, igaz?

  -Igen. Egy időben jó barátok voltunk, csak a távolság miatt elkopott a dolog. Amúgy sem arról híres, hogy ápolná a baráti kapcsolatait.

Többet nem kérdezett róla. Reméltem, hogy ennyivel kielégítettem a kíváncsiságát. Ott még nem tartunk, hogy azt is eláruljam neki, hogy fél évig le is feküdtem Ákossal. Valószínűleg, feszéjezné, ha megtudná, hogy a jelenlegi megbízója dugta a legújabb barátnőjét.

A második emeleten szálltunk ki. Tetszett a lakása. A nappaliba vezetett. Csupán az asztalon álló kis olvasólámpát kapcsolta fel. A drapp színű díványhoz vezetett és leültetett. Míg ő eltűnt a szemem elől, körbe tudtam nézni. A padlótól-plafonig érő ablakok előtt el volt húzva a sötétítő függöny, a padlón világos parketta feküdt, rajta egyszerű, szürke szőnyegek. A falak világosak voltak, de nem tudtam belőni, pontosan milyen színűek, ahhoz nem volt elég fény. De a rajta díszelgő törzsi maszkokat és képeket már alaposan szemügyre tudtam venni. Megfordultam a díványom. A hátam mögött egy bordófából és fekete gránitból készült bárpult állt. Vendéglátóm ott serénykedett. Épp egy üveg vörösbort bontott meg. A dugót halkan pukkanva hagyta el az üveg száját. Rám mosolygott, és leakasztott a pohártartóról kér kecses borospoharat. Leült mellém és a kezembe adta az egyiket egy csók kíséretében.

  -Tetszik a lakásod – néztem körbe az italba kortyolva.

  -Köszönöm. Sok időbe telt, mire végre összehoztam, de már ideje volt külön költöznöm. Már egy éve itt élek.

Telt az idő, fogyott a bor, beszélgettünk. Egyre kacérabban viselkedtem. Nos, igen. Ez mindig így van. Ha szerelemre éhes állapotban vagyok, és iszom rá, nem sokon múlik, hogy rá ne másszak az első potenciális férfira. És most itt ült egy mellettem, egyik karja a vállamon pihent és magához ölelt. Ugyan az, az illat lengte körbe. Mexx. Nem csoda, hogy felborzolódtak az érzékeim. Akartam őt!

  -Olyan szépek a szemeid – csuklottam. Azt hittem csábítóan nézek, de biztos vagyok benne, hogy nevetséges voltam. Csillogtak a szemeim az italtól és az izgalomtól.

Elmosolyodott és megsimogatta az arcomat.

  -A tieid szebbek.

Oda hajtottam ismét a fejem a vállára és az orrom hegyével simogattam a nyakát. Éreztem, hogy beleborzong.

  -Óh. Csak nem el akarsz csábítani? – a hangja doromboló volt.

Rá néztem. – És, ha igen? Arról volt szó, hogy csak az történik, amiben én is benne vagyok. És már olyan rég volt.

  -Redben, nekem sincs ellenemre. De egy dolgot tudnod kell.

  -Mi az?

A gyomrom görcsbe ugrott. Most fogom megtudni, hogy házas? Vagy biszexuális? Esetleg van egy törvénytelen gyereke? Lehet, hogy mind ez tükröződött az arcomon, mert elvigyorodott.

  -Ne ijedj meg. Semmi komoly. Tudod, hogy szeretek forgatókönyv szerint cselekedni.

  -Mit akarsz ebből kihozni?

  -Hogy miután feljön hozzám egy nő, az első alkalommal nem szeretkezem vele.

  -Értem.

Úgy éreztem, ha bevetem minden csáberőmet, meg tudom győzni arról, hogy tovább menjünk.

Csókolóztunk. Tapogatózva tette le a borospoharát, majd az enyémet is. Közelebb vont magához, egyik lábam az ölébe húzta, majd hagyta, hogy ráüljek. Szája bejárta a nyakamat, az államat, ujjai siklottak a szaténon. Belesimultam minden érintésbe, mintha mázás súlyok zuhantak volna le rólam, egyre könnyebb és könnyebb lett a testem, míg már nem éreztem semmi mást, csak az ő közelségét. Szükségem volt rá. Minden porcikám kényeztetés és kielégülés után kiáltozott. A szívem hevesebben dübörgött, mikor lassan gombolni kezdte a blúzomat, szája pedig fokozatosan felfedezte a szabaddá váló bőrfelületet, míg végül lelökte vállaimról az anyagot. Az hangtalanul a padlóra hullott. Ujjait végig húzta a mellkasomon, a melleim között, elidőzött a fekete melltartón. Falt a szemeivel, és ahogy ott ültem az ölében, szorosan hozzá simulva, érezte, hogy már benne is megmozdult valami.

Kioldotta a melltartómat, én pedig valami hirtelen ötlettől vezérelve kihúztam a két pálcikát a kontyomból, majd leengedtem a hajamat. Ő belesimított, közelebb hajolt, hogy beszívja az illatát, majd szája a melleimre vándorolt. Hátracsuklott a fejem, és néma sikolyra nyílt a szám. Igen, nagyon rég volt már.

 Sorra szabadultunk meg a ruháinktól. Legalább is én. Ő csupán az ingét vette le. Faltam a szemeimmel, ujjaimat végig húztam a széles mellkason, a mellizmain, a hasán, s ahogy alatta feküdtem, övénél fogva magamhoz húztam és köré fontam a lábaimat. Hozzá löktem magam, azt akartam, hogy érezze, akarom őt. Biztos voltam benne, hogy ő is így van vele, legalább is a keménység erről árulkodott.

Mikor már anyaszült meztelenül feküdtem a díványon, ő még mindig farmerben volt. Zavart a tény. Próbáltam kioldani az öv csatját, de nem engedte. Valahányszor oda nyúltam, mindig megfogta a csuklómat, és a fejem mellé nyomta.

  -Ne – mormogta bele a fülembe. Rekedt volt a vágytól. Talán csak a kecsit kellene erőlködnöm, és elveszítené a maradék önfegyelmét is. De nem sikerült. Tekeredtem, nyögtem, meredtem bele a szemeibe, harapdáltam a nyakát, de tartotta magát.

  -Kérlek – nyögtem.

Szájával egyre lejjebb és lejjebb haladt. Összeugrott a hasam, mikor nyelve körbejárta a köldökömet.

Kicsivel lejjebb a szemeim fennakadtak, a szám szétnyílt és belemartam a díványba. Felnyögtem. Muszáj volt. Ezek után már nem kapkodtam a nadrágja után, teljesen elterelte a figyelmemet. Igazából már épkézláb gondolatok sem maradtak a fejemben.

 

*************

 

  Negyed órával később erőtlen tagokkal hevertem alatta. Ő a hajamat simogatta. Mikor nagy nehezen kinyitottam a szemeimet, láttam, hogy mosolyog. Én bágyadtan viszonoztam.

  -Mennyi az idő? – kérdeztem kiszáradt torokkal.

  -Éjfél elmúlt.

Ő is rekedt volt.

  -Mennem kellene – mormogtam laposakat pislogva.

  -Nem kell. Maradj itt. Aludj velem.

Csábító gondolat volt. Talán el tudom csábítani. Ezt közöltem is vele. Ő csak mosolygott.

  -Persze, miután visszatért az erő a tagjaimba – fűztem hozzá. – Vicces, mert ilyenkor nehezen mozgok. Lábra sem tudok állni.

  -Ezen könnyen segíthetünk – a kezembe adta a poharamat. Hálás voltam érte. Megnedvesítettem az ajkaimat és a torkom.

  -Valóban? – felvontam egyik szemöldököm.

  -Megfognád az én poharamat is?

Megtettem. Ami pedig ezek után történt, megdöbbentett. Alám nyúlt és a karjaiba emelt. Átsétált velem a hálószobába.

Nem tudtam elcsábítani. Kitartott az elvei mellett. Én viszont hajnalban szó szerint elájultam a kimerültségtől és a kielégültségtől. Egy pasi, akinek van önfegyelme. Én pedig bevonulok apácának, ha legközelebb sem sikerül hatni rá.