Feltűnik a jóságos Tündér keresztanya!

2008 április 23. | Szerző: Joyo |

 

Döbbenet! Valaki válaszolt az önéletrajzomra! Áh! Ez nem lehet igaz. Végre! Ki is küldte? Hüm, hüm.

Feljebb görgettem a levelezésemet. Óh! Ez nem lehet igaz. A kedvenc életmódmagazinom. Az a bizonyos „W”-s!

  Elbeszélgetésre várnak holnap kettőre. Remegtem. Természetesen az izgatottságtól. Mit vegyek fel? Mit kell egy ilyen állásinterjúra felhúzni? Lilu nem beszámítható, én pedig nem tudom, mit kezdjek magammal! SEGÍTSÉÉÉÉÉG!

  -Hanna, ne haragudj, hogy zavarlak, de nem volna baj, ha kicsit kérnék a samponodból? Nem hittem volna, hogy ilyen füstszagú leszek az után a söröző után.

 Olyan hirtelen kaptam hátra a fejem, hogy szegény Katára ismét a frászt hoztam. Szerintem még ott ült a szememben a kétségbeesés, mert elbizonytalanodott.

  -De ha nem akarod, nem kell. Majd használom Andrisét.

Végre kapcsoltam.

  -Ne, ne. Nyugodtan, csak… mindegy – legyintettem.

  -Gond van?

Kata bejött a szobába és megállt a fotel mellett, amiben ültem.

  -Igen. Végre visszajeleztek az egyik magazintól, ahová elküldtem az önéletrajzomat.

  -Ez csodás – lelkendezett a szőke lány.

  -De nem tudom, hogy mit vegyek fel. Még soha sem voltam ilyen komoly állásinterjún.

 Kata kihívóan mosolygott.

  -Bízd csak rám magad. Mesterkézbe kerülsz.

Nos, igen. Már el is felejtettem, hogy Kata főállású divattervező. Ő biztosan tud segíteni.   

 

*********

 

  Három óra kellett hozzá, hogy mindent elintézzünk. Ebbe beletartozott az utazás az irodába, ahol Kata dolgozott. Menő üvegépület a betondzsungelban, közvetlenül egy négysávos kereszteződés sarkán. A tetején ott csillogott a cég neve. Természetesen világmárka! Te jó ég! Hová kerültem? Kicsit úgy éreztem magam, akár Hamupipőke, mikor a liftből kiszálltunk az alaksori raktárhelységben. Mindenütt légmentesen lezárt szekrények sorakoztak.

  -Miféle hely ez? – kérdezte körbefordulva az egyik hatalmas helységben.

  -Ez a raktár. Ide hozzuk a szezonból megmaradt ruhákat. Később értékesítjük, vagy átalakítjuk őket, esetleg jótékony célból felajánljuk.

  -Értem. Miért hoztál ide? – a szívem a torkomban kalimpált.

Kata a homlokát ráncolva csóválta a fejét.

  -Szerintem nagyon is sejted.

  -Igaz – pirultam el. – Csak nem mertem belegondolni.

  -Mire valók a barátok? – kérdezte és már is odalépett az egyik szürke nagy szekrényhez. Én követtem.

  Nem is hittem volna, hogy a barátodnak tartasz, gondoltam.  

Előszedett a táskájából ás kártyakulcsot, és végig húzta az érzékelőben. A zár pittyent egyet, majd az ajtó sóhajtva kinyílt. Ruhák sejlettek át a homályos fóliákon, különböző anyagú, színű, szabású.

  -Na lássuk csak – morfondírozott félhangosan Kata.

  -Te átlátod ezt az egészet? – kérdeztem hitetlenkedve.

  -Természetesen. Az én, fennhatóságom alá tartozik a szállítás.

  -Király.

  -De még, ennyire, hogy az – és ki is emelt egy lefóliázott darabot. Lefejtegette róla a védőréteget. Egy csodás, halvány barack színű szoknyakosztüm tárult a szemeim elé. Leesett az állam. Ekrű színű harangujjú blúz volt hozzá rejtett gombokkal. Maga a kabát karcsúsított volt, a hajtókája pár árnyalattal sötétebb. A szoknya sem az a hagyományos szűkített forma. Az sosem állt jól nekem. Körte alakú nő vagyok. Vagy is, széles a csípőm és a combom, a derekam viszont egész vékony. Nekem általában az „A” vonalú szoknyák álltak jól, vagy pedig, és jelen esetben ez a helyzet állt fenn, a rakott. Hihetetlen!

  -Mire föl ez a döbbenet? – tudakolta Kata csillogó szemekkel.

  -Még sosem láttam olyan kosztümöt, amihez rakott szoknya volt – hebegtem.  

  -Elég ritka. 2008-as, tavaszi divat. Magam terveztem. Szeretném, ha ezt vennéd fel.

Oda léptem és óvatosan végig simítottam az anyagon. Lenvászon. Még az anyag is tökéletes! Elpárásodtak a szemeim.

  -Igazán megtisztelő.

  -Próbáld fel. Ott találsz egy kis öltözőhelyiséget – bólintott egy kis ajtóra.

Belebújtam a kosztümbe. Kicsit billegtem a tükör előtt, majd előléptem. Kata elégedetten bólintott.

  -Tudtam. Mindig eltalálom az ideális ruhákat.

  -Miért nem mentél öltöztetőnek?

  -Mert a ruhák megtervezése ugyan annyira vonzott. És jobban is fizetett – kacsintott rám. – Lenne itt még valami. Úgy hallottam Andráséktól, hogy hamarosan itt a születésnapod – ugráltatta meg szemöldökeit.

  -Az még egy jó hónap – mentegetőztem.

  -Nem baj, akkor fogadd el élőajándéknak.

  -Mit? A kosztümöt?

  -Az nem is kérdés, hogy a kosztüm a tiéd. Komoly üzletasszony nem élhet bizniszruha nélkül! De szeretném, ha ebből a gyűjteményből is választanál valamit – mondta ellentmondást nem tűrő stílusban, majd nyitott egy másik ajtót.

 Hüm, és az egyes függöny mögött….

  -Te jó ég! – szaladt fel a szemöldököm a hajamig.

  -Bizony.

Koktél ruhák, estélyik és kisestélyik mosolyogtak rám kacéran a fóliák alól.

Világ életemben megvesztem az alkalmi ruhákért! És most, tessék! Egy egész gyűjteményből válogathatok.

  -Én… biztos… ugyan…

  -De igen. Nyugodtan – bólintott Kata, s mikor látta, hogy nem merek a ruhákhoz nyúlni, maga akasztott le a csőről három különböző darabot. Az egyik egy fekete, édesvízi gyöngyökkel kivarrt, térdig érő darab volt kombiné pántokkal. A másik egy haragoszöld szatén kisestélyi, ami a hosszából ítélve a bokámat súrolta. Nyakba köthető pántjain aranyat, rubintot, zafírt és smaragdot utánzó strassz kövek csillogtak. A mellrészen pedig, ahol a kövek összeolvadtak, egy különös, gyűrűző mintát alkottak. A harmadik tetszett a legjobban. A narancs, a zafír, a zöld, a sárga, és az érett sárgabarack színekben pompázó kisestélyi olyan lengének tűnt, akár egy fátyol. Pedig nem volt átlátszó. Pántjait szintén nyakban lehetett megkötni, a hátrésze teljesen hiányzott, de elöl, majdnem kulcscsontig takart. A két pánt szalagot egy aranyozott karika rögzítette a ruhához. Bokáig ért, jobb oldalán combközépig felszabva.

  -Úgy látom, döntöttél anélkül, hogy felpróbáltad volna őket – mosolygott rám Kata.

  -Ez egyszerűen gyönyörű.

  -Valóban, nekem is tetszik, bár nem az én munkám. A lány, aki tervezte, stílusban hasonlít rád, Talán azért szólított meg ez a ruha. Azt a címet adta neki, hogy „1001 éjszaka”.

Elmosolyodtam. Nekem is valami hasonló jutott róla eszembe.

  -Organzából és selyemből készült. Nagyon drága volt a maga szezonjában.

  -Ezt vegyem célzásnak, hogy inkább válasszak mást? – kérdezte kuncogva.

  -A világért sem – nevetett fel Kata és a kezembe nyomta a ruhát. – Próbád csak fel.

 A próba után még inkább beleszerettem ebbe az alkotásba. Csak úgy suhogott minden mozdulatomnál. Olyan volt, mintha nem is lenne rajtam semmi.

  -Ha kicsit még barnulsz mellé, akkor egyszerűen tökéletes lesz.

  -Igen, persze. Csupán az a kérdés, hogy mikor jön el az alkalom, amikor felvehetem – néztem magam a teljesalakot mutató tükörben.

Kata mellém állt és átölelve a vállamat, ami kicsit vicces volt, mert jóval magasabb voltam nála, megszorongatott.

  -Hidd el, hamarosan. Egy ilyen ruha vonzza a jó partykat!

Próbáltam hinni neki.